Bringázz Rákosmente

akadálymentes változat
Rákosmente címere Bringázz Rákosmente!
Köszöntő Nyomtatás E-mail

Tisztelt Rákosmentiek!

Megvalósult egy régi álom: 2010. október 16-án a kerületiek birtokba vehették a Rákos-patak mentén megépült új 3,6 km hosszú kerékpárutat és sétányt.
Három éves előkészítő munka előzte meg a beruházás megvalósítását: 2007-2009 között elkészítettük és engedélyeztettük a terveket, önkormányzati tulajdonba vettük a szükséges területeket, uniós pályázatot írtunk az anyagi forrás biztosítása érdekében.
Törekvéseink sikerrel jártak: Rákosmente Önkormányzata a Közép-magyarországi Operatív Program keretén belül meghirdetett "Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése" címû uniós pályázaton elnyert támogatás keretében 156 931 306 összköltségen, 125 545 045 forintos, azaz 80%-os  támogatással megépítette a kerület első egybefüggő, több kiemelt csomópontot összekötő gyalog- és kerékpárútját.
Hamarosan elkészülnek a forgalomtechnikai munkálatok, a kerékpártárolók, megvalósul a zöldfelület fejlesztése, valamint a vízelvezetés kialakítása is.

Rákosmente Önkormányzata a fentieken túl saját forrásból biztosította a kerékpárút és gyalogos sétány közvilágításának kiépítését, pihenőpadok, kukák elhelyezését a kerékpárút mentén.
A nyomvonal a Rákoscsaba utcánál kezdődik és a patak déli partján a Cinkotai útig halad, majd a Cinkotai út mentén eléri a Pesti utat. Itt 2011 tavaszán uniós pályázat révén egy újabb kerékpárút épül, amely az 501. utcától egészen a Kucorgó térig nyújt biztonságos közlekedést.
A beruházásnak köszönhetően mostantól a Rákoscsaba-Újtelep, Rákoscsaba, Rákosliget, Rákoskeresztúr városrészek mentén található közintézmények, munkahelyek és közlekedési csomópontok, vasúti megállóhelyek, B+R parkolók és a városközpont kerékpárral is megközelíthetőek.
A városvezetés szándéka, hogy összefüggő kerékpárút-hálózat jöjjön létre a kerületben és ezzel párhuzamosan megteremtődjék az összeköttetés a belvárossal, ami a kerékpározást egészen új dimenzióba helyezheti városrészünkben. Szeretnénk bringaváros lenni, amely minden lehetőséget megad a kerékpárosoknak, hogy otthonosan, jól érezzék magukat Rákosmentén. Távlati célunk, hogy a Rákos-patak mellett egy ökofolyosó jöhessen létre a környező települések között. Így erősödhet kertvárosi jellegünk, ami egyben vonzerőnk és egyik legfontosabb értékünk.
Bízunk abban, hogy örömmel használják az új kerékpárutat és gyalogos sétányt. Köszönjük, hogy
közterheik viselésével hozzájárultak megvalósításához.

Sportos, egészséges életet kívánok Mindannyiuknak!

Tisztelettel és barátsággal:


Riz Levente         
polgármester, országgyűlési képviselő
Horváth Tamás        
alpolgármester
   
 
 
Kivitelezés előtti szakasz
Kivitelezési szakasz
Átadás
Letölthető kiadvány
Kerékpár út Rákosmentén